Pislákoló mécses

Szentháromság ünnepi kiadás

Kegyelmet mindenkinek.

Ebből a lapszámból eltűntek a képek (Krisztus király; Andrej Rubljov Szentháromság-hasonlata és megint egy Krisztus királyt ábrázoló kép. Amíg előkerülnek, javasoljuk mindenkinek a komáromi Szent András templom katedrálüvegjét és Rubljov képe megtekintését a kiállítóhelyen... 

A mai és a mögöttünk lévő ünnepek után engedtessék meg néhány gondolat.

Mennybemenetelkor Krisztus a tanítványok szeme láttára emelkedett fel az égbe: „Kivivé pedig őket Bethániáig; és felemekvén az ő kezeit, megáldá őket. „És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe”, írja Lukács. Ennek utána nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe, imádván Jézust.

A zsidóktól való félelem helyett ennek utána dicsérik és áldják Istent a templomban. A nikodémita lelkület a mai napig módi: mi vagyunk az igazak, csak ne tudja senki, több helyen is így vannak vele. Bár váltsa ezt a nyíltság (παρρησα, parrézia) egyházainkban. Akkor és ott tényleg lett volna félnivalójuk: ma nyugodtan szólhatunk, miért alszik az egyház jelentős része. Nem vesszük komolyan az igét, a „missziós parancsot” sem.

Kívánjuk, hogy a „nagyegyházak" belső használatú bírálata helyett a rendben lévő helyi egyházak végre szóljanak a tévedések kiigazítása végett. Akár a hitvallásos határokat elmosni akaró világegyházasdi („ökumené”), akár a központi túlhatalom (a „vezető” testületek úgy alkotnak szabályt, hogy nem kérdeznek senkit), akár a Szentírástól való

 Krisztus él és uralkodik örökké… (a kép eltűnt; igyekszünk köszörülni a csorbát 

eltérés (hitvallástalanság, elvált és nő papok, vének, stb). A poimén, pásztor, hímnem, a héber kohen szintén), vagy preszbitész, vén szók is egyértelműen jelzik, milyen neműek a tisztek betöltői. A többi nem tekinthető sem papnak, sem vénnek. Reméljük, sikerül Krisztussal találkozni az ebben illetékes döntéshozóknak, ahogy a tanítványok akkor, ott. Reméljük, szűnik a tudathasadásos helyzet.

Visszatérve a mennybemenetelhez, Krisztus a mi javunkra van a mennyben: az Atya Isten jobbján esedezik értünk (Róma-beliekhez írt levél, 8,34), „feljebb ment minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön” (ezen az Efézusbeliekhez írt levélben való igén lehet tűnődni; a Kolossébeliekhez írt levél az odafennvalókkal való törődést ajánlja nekünk is; a Zsidókhoz írt levélben Jézus örök főpapságáról ír Isten. Adassék meg, hogy sokan ismerjék el Úrnak és királynak, amíg vissza nem jön ítéletet tartani elevenek és holtak felett. Ennek feltétlen következménye az egyházba járás: bár értsék meg, akik még kívül vannak!

Miután a tanítványok rájöttek, hogy Jézus nem földalatti mozgalmat alapított, a bizonyságtételre Jeruzsálemben pünkösdkor majd’ tízezren megtértek: Péter első prédikációja kapcsán háromezer (Apostolok cselekedetei 2,41; a 47. vers: az Úr naponta szaporította az egyházat üdvözülőkkel:), majd miután vádoltattak egy „nyavalyás emberrel való jótétemény” miatt, Péter beszéde kapcsán további ötezer férfi lett hívővé. Ha hozzászámoljuk a nem férfiakat, és akikről nem számol be az ige, ez akár tízezernél jóval több megtérő is lehet. Mi akadályoz minket?

Elkezdtek gyarapodni az egyházak, Samárián, Antiokhián túl az egész akkor ismeretes világban. Szentlélek Isten kitöltetett és ígértetik minden hívőnek azóta is. Adassék meg, hogy háruljon el minden akadály, elvilágosiadott hívek is megtérvén újra érezzük a bizonyságtétel örömét.

 (Andrej Rubljov képe szintén eltűnt az újság ide szerkesztésekor...  

A mai Szentháromság vasárnapja ünnepén, tovább gondolhatjuk az előző csonka gondolatokat. Andrej Rubljov képe kapcsán is el lehet tűnődni a Szentháromság titkán. Ő az Ábrahámot meglátogató „három férfiú” személyeiben vélte felfedezi a Háromságot. A kör alak a teljességet, a kép közepe kupa formája utal a kereszthalálra és az úrvacsorára. Balra az Atyát, középen a Fiút jelképező angyal. A Szentlelket jelképező, jobb oldali alak ruhájában a kék az Isten voltára, a zöld az életre utal („Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a föld színét”, íratja a 104. zsoltárban Isten. Így legyen, újuljon meg, „fogjon tüzet e fásult világ”, benne a hívők szentlelkesedjenek újra, a még nem hívők térhessenek be az egyházba.

Reméljük, ehhez nem kell túl nagy nyomorúságra jutni.

A háttérben a Mamré tölgyese és a Mórija hegye (utóbb ez a templomhegy lett Jeruzsálemben, gondolkozzunk tovább a kép kapcsán is; az elkövetkező „munkás” félév lehessen egyben az épülés ideje az életünkben (Péter apostol 1. levele, 2. rész, 5. vers)!

A választások kapcsán gondoltunk még szólni, ez egy későbbi külön számra maradt; áldott ünnepet a mai nap hátra lévő részére!  

Jövő szombaton remény szerint munkás szombat, erről később.

A Mécses Evangéliumi Szolgálat Alapítvány számlaszámai:

(HU93) – 12026001 – 01612761 – 00100005, Raiffeisen bank

(SWIFT kód: UBRT HUHB),  munkásra: 12026001 – 01612761 – 00300009

              templomra gyűjtős számla: (HU72) – 12026001 – 01612761 – 00200002

Krisztus a király: minden térd meghajoljon a nevére, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére!   




Pislákoló mécses

tél végi, tavasz eleji szám


Kegyelmet mindenkinek.

Gondolkoztunk, mire fűzzük az írást, most a „mém” betű került elénk.

Mém

Miután a vallás-mémet (erről később bővebben) igyekeztünk átadni egy közlekedési alkalmazottnak, elérkezettnek láttuk az időt az írásra. Máskülönben elgondolkodtató, hogy érdemes beszélni egy magát tagadónak (a-teista) valló emberrel: minél inkább igyekszünk meggyőzni az igaztalanságáról, annál inkább ellenáll; úgyhogy valószínű elég az Igazságot elébe tárni. A természetesség a következő, ami nem árt: minél inkább erőltetett vagyok, annál kevésbé valószínű, hogy hinni fog, akinek bizonyságot teszek. Valahogy mégiscsak meg kell ismertetni Jézust a „világgal”, a magunk részéről ezt tekintjük legfőbb feladatnak.

Ha csak helyi szinten igyekszünk kezelni a dolgaink (az egyház Isten országa kell legyen, ennek az országnak a dolgait) az olyan, mintha egy apadó tóban csónakáznánk, vagy mintha csak egyes virágokkal vesződve ellepne minket a gaz; hivatali kötelességünk az igét valahogy elkínlódni a világba. Sikerült itt-ott megjelentetni az igét; a föld alatti közlekedési eszközön hirdetésként megjelentek is ezt a célt szolgálták.

Gyűjteni kezdtünk új megjelenésre, aztán más döntött úgy, hogy átveszi a feladatot, „lenyúlva” azt. Nem akarunk haragudni, és reméljük, hogy nem fog elakadni az igék megjelenítése közterületen (mosoni testvérünk kedves igéje a Máté ev. 23. része 15. verse: az írástudók és farizeusok remény szerint most nem így akarnak tenni…

De ha a gonosz meg is akadályoz időnként, tovább gondoljuk, hogyan juttassuk el akár vezető döntéshozókhoz a megtérésre hívó üzenetet. Nagyon nagy szükség van rá, hogy végre Jézus Krisztusról, és ne kereszténységről beszéljen, aki eddig ezt tette; aki Isten nélkül gondolta betölteni hivatalát, annak pedig a felelősségére felhívni a figyelmet.

Gábriel a Hősök terén. Reméljük, visszajön. Legalább egy magyarázó angyal adassék, aki elmondja a jóistenező ország-vezetőknek, mi lenne a keresztyénség (Jób 33,23)…

מ a „mém” héber betűről: számértéke 40. A „mém” jelentése: víz.

Negyven nap és negyven éjjel esett az eső az özönvízkor. Matuzsálem neve mém betűvel kezdődik;

Mózesé is; Mózes többször is negyven napig volt a Sínai hegyen. Az első negyven napot a törvényadás (ismeret), a második negyvenet az imádság negyven napjaként, a harmadikat pedig a megtérés negyven napjaként is értelmezhetjük (az imádság mindenképpen hasznos most a böjtidőben is: használjuk ki húsvétig az időt. Krisztus Urunk (Messiás) negyven napig volt a pusztában. Értelmezhetjük, mint a változáshoz kellő időt (Jézus Krisztusnál a szolgálatra való felkészülés).

Kérjük el Istentől a saját negyven napunkat. A Példabeszédek kezdőbetűje mém (םילשמ), meshlijm, az angyal (malak), a keleti irány (mizrah) szavak kezdőbetűje is. A pusztában töltött negyven év a héber nép átváltozását szolgálta (miután negyven napig kémlelték Kánaánt: a fenyítés a nép saját érdeke. Ezekkel összhangban a negyvenest a teljességet, tökéletességet jelző számként is tartjuk nyilván.

Feladat keresni még olyan eseteket, ahol a negyvenes számnak jelentősége van.

A mém máskülönben nem új gondolat: Pascal írt egy Isten alakú űrről az emberszívben, amit semmilyen teremtett dolog, csak a Jézus Krisztusban megjelent Isten tud betölteni. Az Ő ismeretének forrása a kijelentés. Mármost, ha tovább gondoljuk, akkor Isten helyes ismeretét is hasonlíthatjuk a mém-fejlődés eredményéhez, amit Dawkins vallás-mémnek nevez (szerinte a mémek olyan alapgondolatok, vagy viselkedés-, egyéb élet-tartozékok, amik öröklődnek és fejlődnek az idővel. (Talán nem erőltetett az ötórai teázást is ilyennek nevezni, Angliában találták ki majd’ kétszáz éve, és jó volt látni mostanában, ahogy valaki áthívja a szomszédját délután ötkor teázni. Az „imádság órája” is hasznos mém lehet: milyen jó, amikor be tudjuk tartani, hogy minden nap nagyjából egy időben imádkozunk (többen ezt ténylegesen megteszik minden reggel: ebből az értékes időből jó visszaadni Istennek, hajnalban az elme fogékonyabb.

Annak idején Darwin elismerte, hogy valószínű nem helyes a törzsfejlődés elmélete. Remény szerint Dawkins, a „mém”-elmélet kiverejtékezője még Istennel való személyes találkozása előtt tudja meg, hogy a vallás-mém a valóságos élő Istenről szól.

Máskülönben a „miméma”, utánzás szóból ered a „mém”: utánozzuk Jézust!

(H. f.: hol van az „Imitatio Christi” alapgondolata?


Szolgálat

Továbbra is alkalomszerű látogatásokat teszünk Drégelypalánkon, felvetődött, hogy havi egy hivatalos alkalmat újra üzemeljünk be: remény szerint március utolsó vasárnapjától ezt havonta megtesszük. Felvetődött az is, hogy egy budapesti építkezésről maradék anyag kerülhet a telkünkre: akár töltés céljára, akár építőanyag, örülünk neki. Mindenképpen úgy gondoljuk, hogy a telken tovább dolgozunk.

Időnként az alapítványunk székhelyéül is szolgáló házban és körülötte teszünk-veszünk; amíg megadatik az építkezés lehetősége, ott tudunk összegyűlni. Aki önként gondolja szolgálni, azt várjuk; teljesen Isten kegyelmére hagyatkozunk itt is.

Tavasszal megéri ellátogatni Hontra is: az Ipoly-parti rétek ilyenkor általában gyönyörűen illatoznak; a honti vízesés is remény szerint bővölködik vízben; fölötte egy forrásvölgyet a medvehagyma borít, csakúgy, mint a drégelypalánki Köpő-kút környékét.

Bővölködjünk élő vízben.

(János 7,38: A ki hisz én bennem, amint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből…

Az ország vezetőinek tervezzük felhívni a figyelmét, hogy ha meg nem térnek, nehogy ítélet érjen: eddig is Isten kegyelme volt, hogy kereszténynek mondott országunkra nem jött ítélet. Végre Istenről (leginkább a Fiú Isten Jézus Krisztusról) és ne egy műveltségi területről beszéljenek, akik eddig arról beszéltek; akik még nem hisznek, azok fogják fel, hogy Istennek köszönhetünk mindent.

Isten „azt akarja, hogy mindenki idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson”; senki nem mondhatja, hogy neki nem volt szólva.



Társadalom

Ami nem könnyű, hogy hogyan lehessen megértetni az egyházba még nem járókkal, hogy azon kívül, hogy az üdvösség feltétele a hit, a hit egyházba járást feltételez. Rég gondolkozunk azon, hogy hívogatásunkkor a honlapunk címét is feltüntetjük, ezt megtettük, a következő, hogy itt megjelenítsünk egyházakat. Sok gyötrődés után arra jutottunk, hogy a legjobb, ha mindenki a legközelebbi helyre megy, ahol hirdettetik az ige, ha van saját vallása, leginkább oda: a közösségek Isten kezében vannak, és a hívek feladata imádkozni azokért. Fontos, hogy gonosz szolgákon keresztül is munkálkodik Isten, amilyenek mi is vagyunk; a feladat ezek után, hogy hogy jelenítsük meg világhálós megjelenésünkön (mecses.com) a helyi egyházakat, közösségeket… A papok, lelkészek engedelmével nem elképzelhetetlen, hogy helyi egyházakat is megjelöljünk a felületen.

Minek utána épp az vette el a kenyerünk, amikor gyűjteni kezdtünk az ige megjelenítésére, aki javasolta, hogy ne közvetlenül a saját egyházunkba hívjunk, hanem egy világhálós felületről irányítsuk tovább, akit megérint a hívogatás, kicsit megszomorodtunk; no de ezen is felül kell emelkedni.

Visszatérve nyugaton élő testvérünk kedves igéjére: az írástudók és farizeusok megkerülik a tengert és a földet, hogy valakit egyháztaggá tegyenek, aztán a gyehenna fiává tennék (az igében kijelentő mód van. Mi inkább azon törekszünk, hogy a gyehenna írástudóit és farizeusait kikönyörögjük a gyehennából; reméljük, életre kelnek

(Hinnom-völgy, gyehenna: Jeruzsálem szemétégetője volt itt, Jézus máskor is említi ezt a tüzet (Márk evangéliuma 9. rész 41. versétől: adja Isten, hogy „térjen meg ki-ki az ő gonosz útjáról” (Jónás könyve 3,8 !

Imádkozzunk a választásig hátralévő időben, hogy ne a kölcsönösen gyűlölködő ellenségek, hanem Az nyerje meg a választást, akié minden hatalom;

gyakoroljuk magunk a küldetésünkben (a négy „minden”: minden hatalom Jézusé, minden népet (mindenkit), minden tanítást átadva, minden nap tegyünk tanítvánnyá!



Számlaszámaink a korábbi számokon megtalálhatók.

További áldott böjtidőt!

Mécses (.com…

Mécses hírlevél 

Szolgálat

Időnként elgondoljuk, hogy az öröm mellett még mivel is jár az evangélium ügye.

Egy testvérrel beszélgetve, biztosított róla, hogy nincs háborúságunk; úgy találtuk, az ige mégis erről beszél. De „A kik könnyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd. A ki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve”. Hisszük, hogy nem hiábavaló a nyűglődésünk. Az „evangélium ügye” kifejezés feltalálása megörvendeztetett a Filippibeliekhez írt levél elején: valaki évekkel ezelőtt azt mondta, Istennek nincs ügye. Ezek szerint mégis van.

Van, hogy sikerül így szomorítanunk egymást, de épp ez az egyik lényeg, hogy túl kell menni saját magunk és mások gyarlóságain…

Isten kegyelméből megadatnak a bizonyságtétel lehetőségei mostanában is.

Vasutas jegyvizsgáló tett bizonyságot hitéről az igével, mikor látta, hogy azzal foglalkozunk; máskor sikerül igét adni embereknek, aminek megörülnek; továbbra is foglalkoztat, hogyan tudjuk elmagyarázni, hogy a hit közösséget feltételez, ezt talán a legfontosabb tudatosítani, azután azt, hogy hitetlenül csak elkárhozni lehet. A nehézség, hogy ha hívunk valakit Istenhez (Jézus Krisztushoz), hova hívjunk: megkérdezve egy lelkészünket, ő úgy gondolta, közvetlen oda ne irányítsunk, ahol ő lelkész; javasolta, csináljunk előbb egy olyan oldalt előbb, ahonnan tudunk oda irányítani.

Aztán láttunk egy óriásbetűs hirdetést, ennyi az egész: „Menj templomba!”, ezt öröm látni; lehet, a többit tényleg Istenre kell bízni. Testvérünk tervezi igék kiírását hirdető felületekre: nem szabad annyiban hagyni, hogy ne találkozzon mindenki az igével.

A Mécses alapítvány új világhálós megjelenést tervez (az előzőt lekapcsolták), az ige hirdetése lesz a központban, amint az alapító okiratban is szerepel. Az alapítvány országos, nem akarunk egy helyre korlátozódni.

Drégelypalánkon ezzel együtt sikerült az építési telket kitakarítani, az alapítvány székhelyéül szolgáló ház tetejét kijavítani; a munkások arról tettek bizonyságot, Istennek dolgoznak; a falubeliek rácsodálkoznak. Ipolyságról kaptunk adományt, úgy hogy tudunk élelmiszert osztani: az egyik gyerek, aki hazavitt egy csomaggal, örült, hogy akkor ezek szerint lesz vacsorájuk. Az adományok is természetesen az igét kell alátámasszák.

Kereszt a Naszályon. Jöjjön el Isten országa

Betűn tűnődő

ז

Zajin.

A betű-szó jelentése: kard. A test és lélek küzdelmét is jelöli; a létért és megélhetésért való küzdelem is bele érthető a betű jelentésébe. Itt érdemes megállni: sokaknak megadatik, hogy ne kelljen harcolni az élet feltételeinek biztosításáért. Ha adottak a lét anyagi feltételei, akkor minek kelljen bármit is csinálni, kérdezhetjük. A bolond gazdag esetében lehet a válasz: ha az éjjel elkérik a lelked, hogy fogsz elszámolni?

Az anyagi, testi, természeti valóságon kívül lehet számolni egy másik valósággal is: a Fővalósággal. A világ (itt értsük azt, amit az Ige nevez világnak) anyag-központú. Ha megvan sok javad és élhetsz belőle életed végéig, akkor is több kell. Mostanában az anyag lett istenné, az anyagiakra fogjuk, hogy nincs lelki életünk.

Ellenpontként: a zajin betű számértéke hét. Hat napon át teremtette Isten a világot, a hetediken megnyugodott. Az embernek is meghagyta, hogy szenteljük meg a hetedik napot. A helyett, hogy vasárnap is a hasznunkat keresnénk, álljunk meg, emlékezzünk meg arról, hogy a bőség nem a mi tehetségünk, nem a saját nagyszerűségünk, hanem az Úr áldásának a következménye lehet; többször is figyelmeztet Isten ennek a napnak a szentségére. Ha szombaton megtartóztatod a lábad, nem űzöd kedvtelésed, nem találsz foglalkozást magadnak (munkát), gyönyörűségnek hívod azt, akkor gyönyörűséged lesz az Úrban, a föld magaslatain hordoz, ígéri Isten… (Ésaiás könyve). 

Ha az éhezőnek enni adsz a sajátodból, a bujdosót befogadod, felruházod a meztelent, a gonoszság bilincseit megnyitod, olyan leszel, mint a megöntözött kert…

Társadalom

Agyrémnek gondoljuk, amilyen megosztottságban van az ország. Egyik ember ellensége lesz a másiknak a miatt, hogy hova szavaz, mumusként emlegetik egymást az ellenfelek, holott mindenkinek csak egy Út vezet az üdvösségre. Róla esik a legkevesebb szó, akár a nepotisták, akár a másságot erőltetők között. Jól szemléltette a méltatlanságot, amikor egy közintézmény előtt veszekedő két ellenpárti képviselőt egy polgár utasított rendre, hogy mit csinálnak így az országgal…

Némely pápák bőkezűen osztogattak a rokonoknak, mint az egyik oldal…                                              


A másik: a sajtóban megjelent képnek a „háttal az igazságnak” címet adnánk leginkább. A Belvárosi Templomon a felirat: „Ha kerestek, megtaláltok”. A „másság” mellett tüntetők most még ellenségei az igazságnak. Gondoljunk az ő megtérésükre is. 

A zajin betű kapcsán kívánjuk magunknak, tudjuk megtartani a hetedik napot: hogy áldhatók lehessünk.

Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.  

Köszönjük szépen rendszeres és alkalmi adományozóink adományait!

Számlaszámaink a korábbi tudósításokon                                                           

„kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregek Ura” …